Dr. Pogácsás Anett

Dr. Pogácsás Anett

Kutatási területe a szerzői jog és a médiajog. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Polgári Jogi Tanszékének docense. A Magyar Tudományos Akadémia Köztestületének és Alumni Programjának tagja. Oktat továbbá a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Deák Ferenc Továbbképző Intézetében, a Jog- és Államtudományi Doktori Iskolában, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatási Továbbképzési Intézetében, valamint a Szegedi Tudományegyetem Comparative Intellectual Property Law LLM képzésében. Szerzői jog és a médiajog témákban számos publikációt jegyez magyar és angol nyelven. Több szakmai folyóirat szerkesztőbizottsági tagja (In Medias Res, Ars Boni), az IJOTEN Szerzői jog és iparjogvédelem rovatának társszerkesztője. A PPKE JÁK Szellemi Tulajdonjogi Kutatócsoportjának alapító elnöke.  2010 óta tagja a Szerzői Jogi Szakértő Testületnek, 2011–2013 között az NMHH Médiatanácsa Médiatudományi Intézetének kutatója.

Tanulmányai:

2005-ben szerzett jogász diplomát a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán. 2007-ben a Radboud University Nijmegen hallgatója volt, 2010-ben teljesítette a University of Cambridge Diploma in an Introduction to the English and European Union Law képzését. 2009-ben jogi szakvizsgát tett, PhD fokozatát 2017-ben szerezte, 2023-ban habilitált.