Dr. Ződi Zsolt

Dr. Ződi Zsolt

Kutatási területei a technológiaszabályozás elméleti kérdései, az internetes platformok és a mesterséges intelligencia szabályozása. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem posztgraduális képzésein tanít technológia- és platformszabályozással összefüggő tárgyakat. A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán volt tanársegéd és adjunktus 1995-ig. 1996-tól 2010-ig a Wolters Kluwer multinacionális jogi kiadóvállalatnál dolgozott szerkesztőként, felelős szerkesztőként majd kiadói igazgatóként. 2011-től 2014-ig az Opten Informatikai Kft. jogi szakmai igazgatója volt. 2014 és 2019 között dolgozott a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontjában, a Miskolci Egyetem Állam és Jogtudományi Karán és a Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karán. Három monográfia, több mint 120 szakcikk és könyvfejezet szerzője.

Tanulmányok:

1991-ben végzett a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 1994-ben tett jogi szakvizsgát, 2012-ben PhD fokozatot szerzett. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán habilitált 2020-ban.