Dr. Menyhárd Attila

Dr. Menyhárd Attila

Legfőbb kutatási területei a polgári jog széles spektrumát ölelik fel, így a személyiségvédelmi, dologi jogi, szerződési jogi, kártérítési jogi, öröklési jogi, társasági jogi kérdéseken kívül a mesterséges intelligencia és a digitalizáció jogi hatásainak és más további polgári jogi problémaköröknek a vizsgálatára is kiterjednek. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi tanára, az Oppenheim Ügyvédi Iroda munkatársa és az NKE Információs Társadalom Kutatóintézetének a kutatóprofesszora. Tagja az UNIDROIT Kormányzótanácsának, és a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének. 2006 és 2022 között vezette az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékét, 2016 és 2019 között a Kar dékánja volt. 2014 és 2022 között az ELTE Jogi Továbbképző Intézetének igazgatói tisztségét töltötte be. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróság listás választottbírója, hazai és nemzetközi választottbíráskodási gyakorlattal. Részt vesz jogalkotási projektekben, így aktív szerepet játszott a Polgári Törvénykönyv előkészítésében is. Megalakulásától kezdve vezette a Kúria mellett működő Új Ptk Véleményező Testületet. Számos hazai és nemzetközi kutatási programban vesz részt. Külsős munkatársa a HUN REN Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének. Tagja a European Institute for Tort and Insurance Law, a European law Institute, a Robotics and AI Law Society, az International Bar Association és az American Bar Association szakmai szervezeteknek. Rendszeres kutatója a polgári jogi és nemzetközi magánjogi kérdésekre szakosodott hamburgi Max Planck Intézetnek.

Tanulmányok:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát, majd ugyanitt 2003-ban PhD fokozatot, és habilitált 2007-ben.